Amennyiben a Spanyol Labdarúgó Szövetség és a Spanyol Labdarúgó Liga az elkövetkezendő napok egyikén egyességre jut, és megállapodnak, hogy végül melyik szervezet fizesse a játékvezetők bérét, akkor szombaton egymásnak feszülhet a spanyol labdarúgás két óriása, a Real Madrid és a Barcelona. A helyszín a barcelonai Nou Camp stadion lesz, s a spanyol fővárosban máris azon gondolkodnak, hogy hogyan is lehetne borsot törni Ronaldinho-ék orra alá. A titkos fegyver mindenesetre bevetésre vár: Roberto Carlos és Cicinho. A két szélső, a brazil válogatott szövetségi kapitányának, Carlos Alberto Parreirának a legnagyobb örömére egy klubban kergeti a labdát, sőt mi több, a Real Madrid legnagyobb erősségei közé sorolhatók. Cicinho 2006 januárjában, míg Roberto Carlos jó tíz évvel ezelőtt érkezett a spanyol fővárosba. Ez előbbi játékos még nem tudja, viszont ez utóbbi már tapasztalta azt az érzést, hogy milyen a Nou Camp-ból győztesen levonulni. Roberto Carlos mind a spanyol bajnokságban, mind pedig a Bajnokok Ligájában már nyert a barcelonai acélbeton-csodában, ráadásul már gólt is szerzett. A jobbszélen Cicinho, a balon Roberto Carlos. Ugye, hogy nem is hangzik rosszul? Roberto Carlos a világbajnoki címvédő brazil válogatott egyik legnagyobb erőssége napjainkban is, Cicinho pedig a jövendőbeli "canarinha-ban" léphet elődjének, Cafúnak a helyére. A két labdarúgó között számtalan érdekes párhuzam felfedezhető. Először is tán sokakban megfogalmazódott az, hogy Cicinho külsőleg mintha hasonlítana Roberto Carloshoz, emellett azonban mindketten előszeretettel segítik a támadásokat, fizikailag remek felépítésűek még ha egyikük sem az a hóli-horgas játékos, mindketten fáradhatatlanok valamint mindketten gyakran szereznek gólt. Minden kétséget kizáróan a szombati mérkőzés lesz Cicinho számára az egyik legnagyobb erőpróba, mert bár Brazíliában is nem egy mérkőzést vívott közel 100 ezres publikum előtt – elég említeni a Marcana vagy a Murumbi stadion páratlan atmoszféráját -, egy Barcelona elleni El Clásico mindig más, mindig több mint bármely egyéb klasszikus. Még a Brazíliában hatalmas presztízzsel bíró Flamengo-São Paulo vagy a São Paulo-Botafogo mérkőzések sem hasonlíthatók a Madrid-Barcákhoz avagy a Barca-Madridokhoz. A 25 esztendős brazil nem rég ismerkedett meg az európai futball nehézségeivel és szépségeivel, ennek ellenére egyáltalán nem nevezhető rutintalannak a kontinens futballjával kapcsolatban, ugyanis a Real Madrid – vagy az angol Manchester United – éppen a Németországban megrendezett Konföderációs-kupa után figyelt fel kivételes képességeire. Ezen kívül az is tény, hogy a válogatottban is egyre több szerepet kap a kis brazil, s mára egyre népesebb azoknak a tábora akik azt mondják, hogy a nyári Mundiálon már nem Cafú-t kéne játszatni a jobbhátvéd pozícióban. Cicinhót amilyen kétkedve fogadták a Santiago Bernabéuban – mondván, minek ide még egy brazil, mikor Michel Salgado személyében nem akármilyen jobb bekkje van a gárdának – olyannyira hamar megszerették. Mostanra a közönség egyik kedvence. Roberto Carlosra talán fölösleges is pazarolni a szavakat, hiszen ki ne lenne tisztában az apró termetű, ám annál jobb fizikumnak örvendő brazil páratlan, virtuóz képességeivel. Mert tény ami tény, Roberto Carlosnál jobb bal bekket nehéz feladat lenne találni, mint napjainkban, mind pedig az elmúlt száz esztendőt is figyelembe véve. Roberto Carlos védekezik, fut, támad, gólt lő, cselez... egyszóval szinte lehetetlen lenne megtalálni a gyengepontját. Még a sokak által gyakorta kritizált fejjátéka sem lesajnálandó, s ezt leggyakrabban a mérkőzések alatt tőle látott súlypontemelkedésekből láthatjuk. Rengeteg tapasztalattal rendelkezik, így van, vagy lesz mit átadnia honfitársának Cicinhónak. Kevés olyan futballista van, akiben ennyire remekül lenne képes ötvözni a jó értelemben vett ravaszságot és a derűt. Márpedig Roberto Carlos derűs ember. Nem is akármennyire! De kétség se legyen bennünk, a pályán eddig sosem tréfált, s higgyék el nekünk, nem is fog.