|
Beckham kimaradt a Sociedad ellen
2006.04.07. 17:45
Ezúttal több hiányzót is felfedezhetünk Juan Ramón López Caro 18-as keretében, amelyet a spanyol szakvezető a Real Sociedad elleni mérkőzésre hozott nyilvánosságra néhány perccel a mai tréning befejezése után. Valaki sérülés miatt, valaki eltiltás miatt, de ismételten akadt olyan is, aki a szakvezető döntésének értelmében nem kapott behívót a baszkok ellen. A mérkőzés holnap, 20 órakor kezdődik Madridban.
Iván Helguera úgy tűnik, hogy kegyvesztett lett López Caro-nál, ugyanis a korábban alapembernek számító védő újra úgynevezett technikai döntés miatt maradt ki a nevezettek közül. Rajta kívül még a Barcelona ellen a kiállítás sorsára jutó Roberto Carlos fog biztosan hiányozni a Real Sociedad ellen. Továbbá, David Beckham a hét közepén hátfájdalmakra panaszkodott, ami nem is jött teljesen rendbe, így az angol sem található meg a 18-as listán, csakúgy mint az ugyancsak sérüléssel bajlódó Woodgate és Pablo García. Ott van viszont a keretben a tehetséges Adrián Martín, aki mint egyedüli "canterano" kapott behívót a holnapi mérkőzésre készülő keretbe. A két Real összecsapása érdekes kis találkozónak ígérkezik, hiszen mindkét csapatnak égetően szüksége lenne a pontokra. A Madridnak a második hely szempontjából bír kiemelkedő fontossággal a holnapi mérkőzés, míg a Real Sociedadnak a kiesés elkerülése végett kéne legalább egy pontot elcsípnie a Santiago Bernabéuból, bár az is igaz, hogy aki bent szeretne maradni, annak nem a madridi katlanban kell azt biztosítania...
A Real Sociedad elleni keret
Kapusok: Casillas és Diego López.
Védők: Míchel Salgado, Pavón, Mejía, Diogo, Sergio Ramos és Raúl Bravo.
Középpályások: Cicinho, Gravesen, Zidane, Robinho, Guti, Adrián Martín és Baptista.
Csatárok: Raúl, Ronaldo és Cassano.
| |