|
Halmosi: Nyerni akarunk!
2006.04.05. 14:25
Ma eldől, hogy negyeddiként melyik csapat csatlakozik a már elődöntőbe jutott Fehérvár, Honvéd és Vasas mellé.
A ma 18 órakor kezdődő kupavisszavágón jó eséllyel pályázik a csapat az elődöntőbe kerülésre, hiszen az első mérkőzésen 1-0-ra nyert a Loki a Szusza Ferenc Stadionban. A DVSC középpályása, Halmosi Péter is csak a továbbjutást tartja elképzelhetőnek.
- Minden eredmény elképzelhető, de az eszembe sem jut, hogy hazai pályán, egygólos előnyből indulva netán kudarcot vallunk, és nem jutunk be a legjobb négy közé – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a Loki középpályása. – A sikert nem adják ingyen, az Újpest biztosan minden elkövet majd, hogy ledolgozza hátrányát, azaz reményeim szerint nyílt és élvezetes meccsen játszunk majd a lilákkal. Szükségünk van a sikerélményre, le kell végre zárulnia annak a pechszériának, amely az utóbbi három tétmérkőzésünkre rányomta a bélyegét.
| |